Nélküled...

Ma talán örökre búcsúztunk el egymástól,

a hiányod nem enged semmilyen fogságból.

Az Égnek hála nem a túlvilágra mentél,

hanem a világ túloldalára születtél.

A pillanatok csorgásával távolodunk:

a föld, a víz, a levegő, amelyből vagyunk,

közénk kúszik, és megfojt minket hangtalanul.

Még most sem terhes, nem fájó semmi,

hisz őszinte vagy, nem tudsz hazudni.

Eszedbe sem jut, mi okból tennéd?

Távol vagyunk, mint télen a fecskék.

Hogyan tudtál adni annyi mindent?

Máig sem értem, és alig hiszem.

Az életed, minden gondolatod,

hogy hogyan látod meg a holnapot...

S mondtad, mi a túlélés szabálya,

amit ha betartok, még beválhat:

hogy akkor is mosolyogj, Kedvesem,

ha életed nem boldog cseppet sem!


Apukám ma reggelre elaludt... Örökre...